Keresés ebben a blogban

2010. május 27., csütörtök

Az első megrendelés :) (Elkeltek)




Ma végre postáztam az első megrendelésem. Időközben ugyan akadt egy, amit hamarabb teljesítettem, mert itt a bank miatt elhúzódtak a pénzügyek, de akkor is ez az első igazából :) Ezért elvileg az első vevőm is :) (Gyakorlatilag pedig a halacskás fülbevaló, és a hozzá megrendelésre készített medál kelt el előbb.) Ez a kis dísz papucsra készült, swarikból és cseh csiszolt gyöngyökből, némi kásagyöngy kiegészítéssel. Küldtem hozzá egy kis meglepit is: egy quilling technikával készült kis apróságot :)Szeretek ilyesmiket csinálni,mert nem kell hozzá sok türelem, és egy-egy kis elemmel hamar kész van az ember,utána pedig úgy lehet variálni,ahogy jól esik. Unalmas órákon pedig remek terveket lehet készíteni a következő kis papírképhez :) Mert bizony ám, ehhez semmi más nem kell, csak vékony papírcsíkok,és egy speciális papírsodró eszköz, meg némi átlátszóra száradó ragasztó. Lehet olyan csomagot kapni,amiben mindez együtt benne van. Nekem évek óta pihen egy csomag papírcsík egy fiók alján,de ahhoz pont nem volt sodró szerszám. egyszer csak fogtam magam,és vettem egy csomag papírt,amihez volt. :) Bár egy kicsit dühített,hogy abban a csomagban voltak erre a célra alkalmatlan, túl vastag csíkok is, maik túlzottan kiemelkednének a papír síkjából. Bár, van egy ötletem,mire tudnám azokat használni :)A másik ami bánt,hogy nagyon halvány pasztelles a színük,nem olyan élénk,mint a régi csomagnak,amit még annó a nagynénémtől kaptam. De sebaj :) Remélem ha kifogytam tudok még szerezni valahonnan az élénk színű változatból is.

Nincsenek megjegyzések: