Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 29., vasárnap

Gólyatábori beszámoló

Itt az ideje, hogy némileg pótoljam az elmaradásaim :)
Hát, hát.. úton Gödöllőre mindenütt a 18 év körüli bőröndös-sporttáskás emberkéket lestem, hogy háátha...Aztán adminisztráció alatt kissé megszeppenve álldogáltam, nem sokakkal beszéltem, és kezdtem aggódni, hogy nem lesz ez így jó, hogy senkit sem ismerek. Körbevezettek az épületben (bára nyíltnapon is megtették annó), és rájöttem, hogy soha a büdös életben nem fogok itt tájékozódni. Késöbb még a koliból se találtam ki egyedül (ahol elszállásoltak), úgyhogy nem túlzok. Hogy mikor isoldódtam fel pontosan,arra már nem emlékszem, de délutánra, estére már remek volt a hangulat. Bográcsos vacsora volt, sok sorban állással, majd megnéztük a 8. előadót. Az egyetemen 7 előadó van, a 8. a kocsma :D (az egyik,mert min. 4 van a közelben). A képen a fehér pólósok a gólyák, a zöldek a seniorjaink (végig ezt a pólót kellett viselni, és ige csak hamar büdös és koszos lett-azt már senki nem vállalta, hogy a 4. nap ebben megy haza :) )
Másnap Jákodpusztán(?) csináltunk mindenféle érdekes feladatokat, és ismerkedtünk a helyi tanyavilággal. Csoportokba ösztottak még az első nap, szakok szerint (bár az egyenlő létszám elérése érdekében akadtak keveredések), és versenyeztek egymással a csapatok, de nem szokásos-unalmas sorverseny szerűen. Az alábbi fotók itt készültek:
Este megismertünk 2 másik helyet, ahol inni lehet, én pedig a vadgazdákat, és az éjjel nappal nyitva tartó gyrosost, valamint rájöttem hogy nem minden pálinka rossz, és a vodkanarancs is finom.. ;)
Harmadik nap igen scak fáradt voltam, a gyrosostól 5kor értünk haza, és nem sokat aludtam. A délelőtt beiratkozással telt, itt megismerhettem azokat is, akik kihagyták a gólyatábort. komoly dilemma volt,melyik szomszédom vállára dőljek, és kezdjek horkolni mialatt végigültünk egy 2,5 órás kiselőadást, ami az egyetemi dolgokról szólt ( a legtöbb információ 5 mp után automatikusan törölte magát az agyamból, de jegyzeteltem) Később a délutáni csendes pihenő után (amire igencsak szükség volt a hajnali dorbézolás miatt) csillag túráztunk érdekes feladatokkal, melyek közül párról inkább soha nem beszélnék senkinek, és egész végig az előző nap megtanult gazdászhimnuszt zengedeztük a frissen költött indulókkal, valamint KGA! és KIK VAGYTOk? GAZDÁSZOK! című kiabálásokkal tarkítva. (azóta is elég rekedt vagyok, és jóval mélyebb a hangom, ami remélhetőleg rendbe jön..). este aztán egy nem éppen műveltségi vetélkedő végén kihirdették a győztest, akik a mezőgazdászok voltak- mi másodikak lettünk. A jutalomképp kapott alkoholok elfogyasztása után nekivágtunk az utolsó estének az Agymosoda nevű szórakozó helyen,a hol rájöttem,hogy a vadgazdák a legjobb helyek, és még táncoltam is (fiúval, aki önként és dalolva kért fel!). Némi gyrosozás után hajnali fél 6kor beestem az ágyba,de aludni nemigen sikerült.. Végül 10- 11 tájékában lassan hazaszállingózott mindenki, vonattal, kocsival, vagy hévvel.
Összesítés: életem legjobb pár hete volt, mióta megtudtam,hogy felvettek ide, a gólyatábor pedig a csúcsok csúcsa volt! Remekül éreztem magam, és természetesen azért mértéket tartottam az alkohol fogyasztásban, csak kóstolgattam-mert nem kell ahhoz alkohol, hogy jól érezzem magam! :) Rengeteg barátot találtam, mindenkivel jókat beszélgettem, kb. 0 konfliktusos helyzettel. sajnos a legtöbb ember nevét nem sikerült megjegyezni, de lesz még rá pár évem! :) Már nagyon visszavágyom Gödöllőre, jövőhét vasárnap költözöm be! :)
Ezúton szeretnék elnézést kérni a hosszú és unalmas beszámolóért, illetve a képeken szereplő emberek személyiségi jogainak megsértéséért (de úgyis kikerülnek az egyetemi honlapra is).

8 megjegyzés:

Susu írta...

Hát akkor üdv Gödöllőn! :) Én is ott járok egyetemre, csak már másoddiplomás szakképzésre.

sesame írta...

Az nagyon jó! :)És minek tanulsz? :)

horimarika írta...

Te vadgazda leszel?

toritextil írta...

nagyon örülök, hogy ilyen jól érezted Magad, és egyáltalán nem volt unalmas a beszámoló - általában nincs időm végigolvasni hosszú bejegyzéseket (most sincs.. :) ), de nagyon kíváncsi voltam, és úgy írsz, hogy fenntartottad az érdeklődést :) ráadásul most hozzá tudom csatolni a szombaton a fejemben Rólad készült képeket, így még jobb :))

sesame írta...

Horimarika: neem, én környezetgazdálkodási agrármérnök leszek, de a saját csoportomon kívül elég voltam lógtam a vadgazdákkal is :)(tudták hol a gyrosos :D)
Toritextil: köszönöm! :) És jó volt téged látni! Örültem,hogy nem én voltam egyedül, akinek nincs lurkó és unoka, hanem fiatalabb korosztályból származik. Bár szerintem így is én voltam a legfiatalabb :) Jó volt, hogy megtaláltál, csak kár,hogy nem tudtunk többet beszélgetni, mert későn találtam oda :( De majd legközelebb.. ;)

moonsafari írta...

Örülök hogy jól érezted magad a gólyatáborban :) Nagyon konszolidáltan ücsörögsz a képen a sörrel a kezedben ;)))

Unknown írta...

Izgalmas dolgok várnak rád Gödöllőn, és örülök hogy élvezted a tábort!:-)))

Susu írta...

Én német szakfordítónak készülök. :)