Keresés ebben a blogban

2010. július 5., hétfő

Új ékszerek! Avagy egy a beszámolók közül, amikkel lógok nektek :)

Először két réz:
Ezeket a szuper zöld strasszos levél csüngőket eredetileg egy borostyán levél mintás füli alaphoz vettem, de nem passzoltak a színek..Ez szép vörösréz színű, a füli alap meg sárgaréz inkább.. De találtam nekik helyet :) És persze egy levélen fotóztam :) Senkit ne tévesszen meg a kép, pár napja készült, de tele van a kert ilyen levelekkel.. A velem majdnem egyidős meggyfa ugyanis haldoklik :( Nem szeretem a meggyet túlzottan, de ezt a kis (nagy) fát igen, mert a cseresznyével együtt szuper árnyékot vetnek a nappalira,és nyáron így olyan, mintha klíma lenne :) De az emeleten sajna dög meleg van.. Szóval drukkoljunk együtt a meggyfának, hogy még sok-sok évig viruljon a kertben! :)

A másik fülipárnál sokáig gondolkodtam,milyen gyöngyökkel egészítsem ki, végül megkapta ezt a két cseh üveggyöngy cseppet. Terveim voltak velük,de végül nem jött össze, mert a többi gyöngyből csak 1-1 db-ot találtam,amik még kellettek volna ahhoz az ékszerhez, úgyhogy felhasználtam őket :)

Ez egy kész fülialap és fekete levél alakú flitterek kombinációja. Hónapok óta várta sorsa beteljesülését,mert szereznek kellett hozzá 10 egyforma ezüst színű szerelőkarikát, de valamiért mindig lemaradtak a bevásárló listámról :) Több kép róla a meska boltomban!

Ő pedig egy mobildísz akar lenni,méghozzá virág. Elég rossz szögben fotóztam, ezért tűnik ennyire girbe-gurbának, de vele egyébként sem vagyok elégedett. Lehet, hogy megy a selejtek közé.. Ezt a virág alakú kagylógyöngyöt már régóta őrizgetem, eleinte egy dísz része volt: egy farúdról drótszálakra erősített kék gyöngyöcskék voltak, de az első felújítás után elpakoltuk,és a drótok nagyon elhajlottak, és kiegyenesítgetés helyett szétszedtem az egészet..(azért nem fűztem cérnára,mert folyton összegabalyodott, ahogy a damil is)

Most döbbentem rá, hogy a 3 eddig bemutatott ékszer mindegyike valahogy olyan őszies lett :) Najó, a flitteres-leveles talán annyira nem, bár a levelekről nekem mindig az ősz jut eszembe, és mivel feketék is, az elmúlást jelképezik.. Talán tudat alat nagyon várom már az őszt, és az egyetemet, a kollégiumot.. :)
Van még egyébként egy befejezetlen rezem, amin még kicsit meditálok,hogy bővítsem, és legyen karkötő, vagy csak kapjon egy akasztót, és legyen fülbevaló..Majd még kitalálom :)

A lánc evolúciója

Csak egyféle, nagyon egyszerű láncot tudtam készíteni, és az nekem nem tetszett. Kép most épp nincs, tehát valahogy úgy néz ki egy láncszem, mint egy 8-as. Természetesen nem elégedtem meg ennyivel, kerestem, kutattam az interneten, hogy milyen láncokat készíthetnék még forrasztás nélkül, de leírást nemigen találtam. Aztán pár napja Kricsár Annamáriánál láttam az új bokaláncokat, és megkérdeztem hogy készíti őket, természetesen el is árulta :)
Az első próbálkozás-természetesen selejt, de legalább rájöttem,hogy 3 cm-es drótdarab nekem ehhez kicsi lesz. és persze ez a két láncszem se akart ugyan akkora lenni..


A következő próbálkozás: ezt már folytatásra érdemesnek nyilvánítom! Most még élénken él bennem az egy napos borsó szedés és pucolás emléke, ezért egyenlőre kímélem magam a monoton munkáktól, majd később folytatom :)
Ígérem jövök majd még képekkel a rezesbanda legújabb tagjairól, gyöngyfűzős és gyurmás próbálkozásokról,meg ami akad :) És augusztusban játék lesz! :) (Abból az alkalomból,hogy majd kapok egy szép levelet, miszerint fölvettek-remélem :) ) Majd csinálok egy rendes emblémát hozzá, meg mindent ami kell :) és még némi "dizájnbeli" fejlesztésen is töröm a fejem..elég szerencsétlenek azok a kis névjegykártyák,amiket küldözgetek..Logóra már van egy ötletem, csak ki kéne dolgozni,meg hozzáillő betűtípust találni. Persze bízhatnám szakemberre, de erre aztán tényleg nincs pénzem, és igaz,hogy így nem lesz olyan profi, de legalább én csinálom :)

2010. július 3., szombat

Cserebere :)

Tegnap elött megbeszéltük egy meskás lánnyal, Langallóval, hogy csereberélünk,mert nagyon megtetszettek neki az ékszereim, nekem meg a textiljei :) Tegnap meg is jött a csomag!
Már meg is pakoltam:



A bélése is virágos :)


Az általam küldött csomag is célba ért, ezek voltak benne: (meg néhány ajándék gomb, most kivételesen nem quilling képecskét küldtem)




Most kicsit megakadtam az alkotásban,mert eltűnt a lapos fogóm 2 napja.. Mást is csinálhattam volna,de teljesen megőrjített a puszta tény is,és körbe körbe keringtem a szobámban, hogy ugyan hol lehet? Aztán jól leszidtam mindenkit,hogy minek pakolnak a szobámban.. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a textiles kosárkámban,mert 2 napja ott pakolásztam, kitűző ügyben..és lássatok csodát, hát nem ott volt?! Ezek után új lendülettel vetettem bele magam az alkotásba, hajnali 1-ig (tehát úgy fél órára).
Ezt még beteszem,mert már rég akartam: emlékeztek még a kézzel festett fadobozomra? Hát kipróbáltam rajta a 2 fázisú repesztőlakkot.. Minden utasítást betartottam, de végül sehol sem volt repedés, és csak jól összemaszatoltam az egészet antikolás címén.. Most dühös vagyok.. Ki kellett volna próbálni valami máson,mielött nekiesek..És legszívesebben fenékbe rúgnám azt a hobbi boltos *** eladót,aki ezt a terméket ajánlotta..
Ilyen volt:


Ilyen lett:

2010. július 1., csütörtök

Új játék Zillánál!

Zilla 4 hétig tartó kreatív játékot hirdetett a blogján! Összesen 5 nyertes lesz, minden héten egy +1 a végén, tehát érdemes jönni, hátha te leszel az egyik! :)

Sejhaj, alkotói túltengés - helyzetjelentés

Mi az alkotói válság ellentéte? Szerintem az alkotói túltengés! Mert nekem most az van :) gyönygöt fűzök a frissen vásároltakból, drótozgatok, meg gyurmázgatok (bár inkább festegetem a már elkészülteket). Igen, úgy gyurmázok,hogy veszek egy adag fehéret,és sütés után kifestem :) Ez azért jó,mert a süthető gyurma iszonyat drága, és nem akarok beszerezni sok pénzért sok színt.. ilyenkor úgyis mindig az alkotás kellős közepén jön rá az ember,hogy jaj a fenébe,lilát nem vettem! :) és úgy is scak egyszerűbb dolgokat csinálgatok,a hangsúly a mintáján van,amit ráfestek. Nem mintha csodás lenne a kézügyességem e téren,de még mindig szebb,mintha gyurmával mintáznám :) És így egyedibb is, hiszen rengeteg gyurmás lány van,akik bármit megcsinálnak tarka barkán :)
Lassan majd töltögetek fel képeket is,csak lusta vagyok fotózni :)

Nézelődés közben bukkantam erre az oldalra. El fogtok ájulni,micsoda receptek vannak ott! Házi túróruditól kezdve a vöröslencse fasírtig minden, mi szem-szájnak ingere! Ha nem tudtok főzni,akkor is érdemes benézni, mert a képnézegetés és a receptek olvasgatása is élményszámba megy! :)

2010. június 30., szerda

Az akció utólsó napja+szemezgetők

Ma jár le az akcióm a meska boltomban: ha egyszerre veszed meg min. 2 termékem, az olcsóbb árából 20% kedvezményt adok! 2-nél több termék egyidejű megvásárlása esetén további kedvezményt adok! Siess, nehogy lemaradj! :)

Az egyik kis művem ma különösen nagy népszerűségnek örvend, két szemezgetőbe is beválogatták! :)

Homok-víz színek->Lidércke


Pancsoló->Dóri


16 darab 4 mm-es swaroski kristályból, ezüst közepű kásagyöngyből és átlátszó cseh csiszoltakból készült kis csoda. Használhatod mobildísznek, de medálként is remekül mutat! A swaroski kristályok gyönyörűen csillognak a fényben :) Mérete akasztó nélkül kb. 1,3*1,3 cm.

Két napja rendeltem pár gyöngyöt innen. Villám gyorsan összeállították a csomagom,ma mentem érte :) Már egy ideje gondolkoztam rajta,mert nagy a választék ásványokból,és minden egyébből, meg Vera Násfa is ajánlotta :) Brigi személyében,akitől személyesen vettem át a gyöngyöket, egy nagyon kedves, közvetlen hölgyet ismertem meg :) Érdemes körül nézni nála, minden héten van akció,és folyamatosan jönnek új termékek is .)

Ezért érdemes :)

Megérkeztek pár napja Lidérckéhez az ékszerei :) Ugye milyen jól áll neki? :) (remélem nem bánja,hogy megmutatom itt a képet) Amikor megláttam ezt a képet a blogjában,és a lelkes szavakat, nagyon boldog voltam. Ezért csinálom,nem a pénzért! Ezért a mennyei érzésért, hogy egy kis darabot adhatok magamból,és azt más örömmel fogadja!

Mivel oda ért a csomag, megmutathatom a meglepit is,amit küldtem :) Egyszerű, de aranyos :) A héten még fogok kicsit quillingezni, és majd mutatok régebbi munkákat is. Egyre jobban belejövök :)



A két másik nyertesem sem felejtettem ám el! Ezúton is elnézést kérek tőlük, hogy ilyen sokat kellett várni,de nálunk nyaralt egy lurkó,és én felügyeltem rá reggel 8-tól,este 10-ig :) Itt vannak, amiket kértetek, remélem tetszik, és olyan lett,mint gondoltátok :) A megbeszéltek szerint lettek méretezve,és kivitelezve , viseljétek örömmel!





Ma jártam egy új gyöngyös helyen (később részletesebben beszámolok róla), és még elintéztem pár papírügyet a most már volt iskolámban. Végül, eljutottam egy különleges helyre, a Két egér könyvesboltba is. Itt találkoztam Zsoleszlavszkával, más néven Szatmáry Nórával, és átadtam neki a fülbevalóját :) Nagyon aranyos kis bolt, és az eladó is kedves (jelen esetben vevő) ;)
Akár van gyerkőcöd, akár nincs, érdemes ellátogatni oda, ha másért nem,megnézni élőben is Nóra tűnemezelt állatkáit!

2010. június 29., kedd

Sok az írnivalóm.. :)

Hirtelen sok minden összejött,mait meg akarok örökíteni itt is :)
1. Megint beszemezgettek :) ezúttal Cucu válogatta be a békáimat a "Béka buli"-jába :)

2. Ezt pedig mindenképp meg akarom mutatni nektek: az őrült hibiszkusz! Már egy jó ideje az én szobámban vendégeskedik, az ablakpárkányon, amit imádnak a növények :) Ez a hálás kis növényke egész télen virított,és azóta is folytatja. Nincs olyan hónap,hogy ne legyen legalább egy virága! Ezt a képet este fotóztam, de így is látszik milyen szép :) Aki megmondja, hogy hány bibmó van még a képen, az meg örüljön,hogy milyen jó a szeme :) Ugye milyen gyönyörű szép?


3. Kigyökerezett a szerencse bambuszom,amit még az egyik ballagási csokorban kaptam. Ki tudja mit kell csinálni vele? hagyjam továbbra is vízben (már jó hosszú a gyökere,eléggé megerősödött), vagy ültessem cserépbe? És milyen virágföld jó neki? Várom a tanácsokat!

4. Tegnap eljött hozzám az 500. látogatóm! :) Eleinte nem gondoltam volna,hogy bárki is elolvassa majd a blogom,azt meg végképp nem,hogy ennyien idetévednek :) És emellé még van 15 lelkes rendszeres olvasóm is, akik sok kedves kommentet hagynak nekem :) Köszönöm nektek!

Ha már ilyen szépen kéritek :)

Megmutatom a másik két tanárnő ajándékait is! :) Nagyon büszke vagyok rájuk,mert a legelső ezüstjeim közé tartoznak, és mégis jól sikerültek (legalábbis szerintem :) )
Ez egy 925-ös ezüstből készült medál, egy szép nagy lapis lazurittal, és sok kis szodalittal. Sajnálom, mert nem érdemelte meg,aki kapta, és nem is értékelte..




Ez pedig szintén 925-ös ezüstből készült szett. A füli egyszerű, fazettázott nefrittel, a medál egy nagy földacháttal,és kis nefrit golyókkal. Nem tudom, hogy őt hogy fogadták, de remélem örömmel :)



Kíváncsi vagyok,fogom-e még viszont látni a tanárnőkön a műveimet, amikor visszalátogatok :) Remélem igen!

2010. június 28., hétfő

Játék Zillánál

Vállalkozó szelleműek, gyertek gombokat számolni ide. :) Utána pedig nézegessétek a horgolmányokat :)