Keresés ebben a blogban

2010. július 24., szombat

Emlékek+egy szemezgető

Tegnap jutottam el odáig, hogy megnézzem a banketten kapott cd-t. Az egy dolog, hogy nagyon bosszantó volt,hogy rólam alig volt kép, egyes emberek meg majdnem mindegyiken szerepeltek, és sok kép 2-szer is benne volt a válogatásban,a kár egymás mellett..pedig én is rengeteg jó képet küldtem be, de nem vette senki a fáradtságot..Na mindegy, majd túlteszem magam rajta.
A lényeg: találtam egy 7.-es fotót,amit már sokszor láttam, és rádöbbentem,hogy én is rajta vagyok! :) Az első döbbenet után rájöttem, hogy a fejem nem sokat változott..Na, ki találja ki , melyik vagyok én? :) Tippelni csak úgy ér, ha nem nézed végig mindhárom képet, és kizárásos alapon na vajon ki szerepel min a 3 képen? Egyrészt így a lényeg elveszik, másrészt meg nem mész vele sokra, mert több lány is szerepel mind3 képen. Úgyhogy egyszerre csak egyet tessék nézni! :) (kinagyítani ér) (a képen szereplő bizonyos egyedektől pedig bocs, de nem kérek elnézést, mert ők is tettek ki rólam kompromittáló képeket pl a facebookra, és és érdekes megjegyzéseket fűztek hozzá..szóval így jártak! :) a többiektől meg tényleg bocs! :) de a szent cél érdekében.. :) )







Ez itt abszolút nem illik a többi kép közé, csak régóta adós vagyok a legutóbbi szemezgetőmmel. Sokáig próbálkoztam, mire végre elfogadott egyet a meska..Címe: lilák változatosan. (tehát ezen nem kell megkeresni :D )

13 megjegyzés:

moonsafari írta...

azt hiszem sikerült megtalálnom téged a képeken :) aranyos képek, semmi gond velük :) viszont nem tűnsz túl boldognak egyiken sem.
Ez a facebook dolog annyira gáz, persze mindig is voltak akik imádtak mások háta mögött szemétségeket írkáltak, sugdostak, amikor nem volt wiw meg facebook akkor pad alatt küldött papírokon. De utáltam őket...

Lente Julcsi írta...

Megvagy :)

PunkyJazz írta...

Köszönöm, hogy beválogattad a pénztárcámat!! :))
A kreténekkel pedig ne foglalkozz!

DoRcY írta...

Én is köszönöm a szederkét :)))

Sajnos nekem annyira rossz az arcfelismerő képességem :((( Úgyhogy nem tippelek hogy melyik vagy. Ennek ellenére nagyon aranyos képek :)

sesame írta...

Az meglepett, hogy ilyen könnyen megtalált a többség, én bezzeg sokáig kerestem magam.. :)
Punky Jazz, Dorcy: szívesen! Válogattam volna be több mindent, másoktól is,de mostanában nem akarják elfogadni a szemezgetőimet..pedig csináltam egyet, ami nagyon jó volt..kár, hogy nem mentettem le :(
Na mindegy, lényeg , hogy túl vagyok az egészen, és már alig várom az egyetemet! :)

Erika írta...

A legelső képen mindjárt megismertelek! De tényleg egy kicsit szomorkás vagy a képeken.

A Meskán már én sem készítek válogatásokat. Az utóbbi időben az enyémek sem jelentek meg:(

Vera Násfa írta...

A különálló vagy?
Amúgy ahogy lejött nekem, kár hogy keserű ízzel hagytad ott, annak viszont örülök, hogy egyetemista lettél! Én Bp-ről mentem Veszprémbe tanulni, sose bántam meg!

Én is köszönöm a beválogatást! Írtam, hogy én is készítettem szemezgetőt, de valamit elnyomtam, és mielőtt elküldtem volna, elszállt.
Jó, hogy írjátok a tapasztalataitokat vele, így nem fogok 1-2 órát szórakozgatni vele, csak majd ha jó sok időm lesz! :-)

sesame írta...

Hát igen, viszonylag különálló vagyok :) Megfejtések: első képen jobbról a második, második képen narancs kendős lányok közt álldigálok, utolsó képen valamit eszegetek, arckifejezés alapján akár citrom is lehetne, de ahhoz túl narancssárga :)
Vera: szívesen! Segít,ha előre kitalálsz egy témát,bár út közben úgyis megváltozik párszor, ahogy magamat ismerem :)Fél órát én is minimum el szoktam tölteni vele.. De nem adom fel, fogok még szemezgetni! :)
Viszont ez a drága kedves egyetem még mindig nem küldött levelet,hogy ugyan már kedves Szandi,jelentkezz már hozzánk koliba, meg gyere már gólyatáborba is.. Jövőhétig kapnak haladékot :P

Raindrop írta...

Jobbról a második vagy! :)
Tök jó képek!
Jah, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó szín a lila...

sesame írta...

Na, még egy helyes megfejtő! :)Én sem vagyok lila párti, de ezek közül szinte mindet felvenném :)

toritextil írta...

hohóó, ott az enyém is, köszönöm :))) kicsit el vagyok maradva először is az olvasással, másodszor, hogy észrevegyek dolgokat (mint pl a cuppantottam :) ), harmadszor az írással is.. :S :)
szóval akkor most pótlás: gratulálok a sulihoz, örülök, hogy nagyon úgy tűnik, boldog vagy :) (és leszel ott :) ); az első képen én is kapásból kiszúrtalak (a többit lusta dög módájra nem nagyítottam ki), és a képeken alacsonyabbnak tűnsz, mint én azt gondoltam; a játékod pedig nagyon kedves ötlet, és noha én valószínűleg nem tudok rajta részt venni (van, amivel már több, mint 1 hónapja el vagyok maradva.. :/ ), kíváncsian várom az alkotásokat :) remélem, Te is készítesz vmit a témában :)
asszem, most ennyi :)

sesame írta...

Köszönöm szépen!
Elég alacsony vagyok, nem hogy nőnék, szinte megyek össze lassan.. :) Mértek nekem pár éve 165 cm-t, jelenleg 162,5 cm vagyok azt hiszem :)Én is készítek valamit, legalább is ez a terv, de még nem tudom mit (és ebben a pillanatban bevillant egy ötlet! :) ) :)Örülnék, ha te is részt vennél, látom másoknak is kevés az ideje, úgyhogy ha kell meghosszabbítom a határidőt! :)

kobema írta...

Köszi, köszi! :)